24. fejezet

A három lány kézen fogva sétált el a lakrészéig, majd ahogy fordult a kulcs a bejárati ajtó zárjában, mindannyian inkább a végleges visszavonulást választották. Azonban MinRee korántsem lélegezhetett fel, ugyanis arra a röpke időre, amíg SungRinnel tanult az iskola udvarán, teljesen megfeledkezett öccséről, akit a lány szobájában rejtegettek. Néhány másodpercre lehorgonyzott a küszöbön, amikor rányitott félszegen mosolyogva telefonáló testvérére, majd felfogva annak a mobilba motyogott boldogságtól duzzadó szavait, illetve visszaemlékezve a korábban történtekre, a lány ajkai is felfelé ívelő görbületre váltottak.

- Na, mi a helyzet? – huppant le a fiú mellé, amikor SeHun elköszönt beszélgetőpartnerétől.

- Semmi – szusszantotta.

- Akkor miért van olyan fejed, mint egy kiskölyöknek, aki suttyomban csokit majszolt ebéd előtt? – kuncogta, majd óvatosan megcirógatta SeHun arcát. – Vele beszéltél, ugye?

- Ühm – SeHun arca a másodperc tört része alatt váltott halványpirosra, zavarában csak piciket bólogatott nővére megjegyzésére.

- Hogy’ van?

- Jól. Nem örül, hogy összevesztem anyáékkal miatta.

- Ha másként nem lehettek együtt, akkor inkább ez legyen.

- Azt mondta, hogy ő nem ér ennyit, hogy miatta veszekedjek a szüleimmel – mormolta SeHun csalódottan, mire MinRee megfogta öccse jobb csuklóját és finoman megszorította.

- Akkor egy kis bolond, hogy ezt hiszi magáról.

- Én is ezt mondtam neki – dünnyögte.

- De remélem, azért nincs gond köztetek – közelebb hajolt öccse arcához, megpuszilta, majd fejét a fiú vállgödrére hajtotta.

- Nincs. Csak egy kicsit elszomorodott Lulu is. Szerette volna végre megismerni anyáékat, és nem úgy, mint a legjobb barátom, hanem.

- Hanem párodként – sóhajtott fel MinRee, ahogy befejezte öccse gondolatát.

- Úgy.

- Hunnie?

- Hm?

- Szeretlek.

- Én is téged, Ree-yah – nyomott egy puszit a lány fekete tincseire.

- Egy kis nasi, aztán együtt alvás? Mint gyerekkorunkban? – emelte meg a fejét öccse nyakából és SeHunra nézett.

- Az jó lenne, de ha lehet, most ne kenj össze a fagyiddal – mosolyodott el végre.

- Nem foglak.

Ezzel MinRee felpattant az ágyról és a konyhába iparkodott némi fagyos édességért. Út közben összetalálkozott SeoYeonnal, aki egy nagy bögre gőzölgő koffeint szorongatott a kezében. MinRee korábbi mosolya eltűnt az arcáról az idősebb fáradt és kissé szomorú tekintetét látva, szíve szerint mindent ott hagyott volna, hogy átrobogjon a fiú kollégiumba némi skalpot beszerezni.

MinRee kivette az idősebb kezéből a bögrét, hosszú percekre magához ölelte, majd visszaadta SeoYeonnak a kávéját. SeoYeon elvánszorgott a szobájába, hogy ismét a dalalkotás mélységeibe vesse magát, MinRee pedig a hűtőhöz csoszogott. Kivett a fagyasztóból egy bontatlan, csokoládés ízű fagylaltot, előkotort két darab kiskanalat, aztán sietett vissza az öccséhez.

Ajtó csapódott ki, aztán egy gondolat múltán be, és MinRee már SeHun mellett falta a nyugtató finomságot, miközben kibeszéltek mindent SeHun párkapcsolatának bejelentésétől kezdve MinRee sikertelen fogadásáig bezárólag. A kiürült fagyisbödön MinRee éjjeli szekrényén végezte, a testvérpár pedig összeölelkezve feküdt el az ágyon. Még halkan pusmogtak egymásnak egy kis ideig, végül teljesen elnyomta őket az álom.

HaEun az ágy közepén ücsörgött törökülésben és a két tábla csokit bámulta továbbra is értetlenül. Kisvártatva arra lett figyelmes, hogy ajka lassanként vált felfelé ívelő görbületre és mosolyogva nézi tovább az édességet. Vett egy nagy levegőt, felmarkolta a táblákat, és az éjjeli szekrényére dobta, majd hanyatt vágta magát és megpróbált elaludni tekerőző gondolatai közepette.

* * *

SeoYeon az éjszaka egy pillanatra sem hunyta le a szemét, JongHyun kérésével foglalatoskodott, míg mások az édesek álmát aludták. Újabb és újabb kották végezték a kukában, újabb és újabbnak kezdett neki, mert mindegyiknél hiányzott valami. Pirkadatkor az ablakához támolygott és igyekezett a napfelkeltéből némi energiát és nem kevés ihletet meríteni. Lassan kortyolgatta a sokadik kávéját, végképp belemerült az emelkedő napsugarak varázsába, s lassanként meg is érkezett hozzá az a szikra, amire várt egy ideje.

Lehörpintette a maradék fekete löttyöt és az ágyához tipegett. Kezébe vette a kottáit, összerendezte a lapokat és igyekezett leírni a vonalakra a hangjegyek pontos helyét, melyek a fejében csengtek szüntelenül. Miután végzett a kottázással, egy újabb füzetet kotort elő a papírhalmok alól. Egy vastag és viseltes füzetet, melybe az eszébe jutó dalszövegeit jegyezte fel néhanapján. Háromszor végigpörgette a lapokat, hátha talál benne használható írást, ami a dallamhoz kapcsolódik, illetve megegyezik az általa nem túlzottan kedvelt banda zenei stílusával is.

- Unnie? – egy figyelmes ajtókopogtatással egybekötve lépett be HaEun a szobába, majd merészkedett is beljebb, míg végül az ágy lábánál állt meg.

- Hm? – motyogta a füzetét lapozgatva.

- Zavarok? – kérdezte kissé félve SeoYeontól a feszült vonásai láttán.

- Miért? – egy pillanatra barátnőjére nézett, majd ismét a jegyzeteit vizslatta tovább.

- Leülhetek? – bólintást kapott válaszul. – Nagyon dolgozol, Unnie?

- Mi a baj? – SeoYeon leengedte a füzetét az ölébe és az ideges HaEunre nézett.

- Huh. Az van, hogy nem értem a Cicafiú viselkedését. Egész éjjel ezen pörögtem, de nem jutottam egyről a kettőre. Furcsa, hogy csokit vett nekem csak úgy, mert eddig csak parancsolgatni tudott. Miért, Unnie?

- Nem tudom. Szerintem is nagyon érdekes, de tényleg nem tudom, hogy mi szállta meg.

- Lehet, hogy Jin keze van a dologban? – sandított oldalra egy másodpercig, majd megint megkereste az idősebb tekintetét.

- Jin? Az ki? – pislogott álmos szemmel SeoYeon.

- Ja, csak a Cicafiú lakótársa, bár vele valamiért hamarabb megtaláltam a közös hangot – HaEun észrevétlenül mosolyodott el a gondolata végén, SeoYeon a reakciót látva megdöntötte kissé a fejét. – Mi az?!

- Jin. Milyen Jin? – SeoYeon összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt, számon kérő tekintettel nézett végig a fiatalabbon. – Történt valami köztetek? Csinált valamit?

- Unnie – mormogta az orra alatt HaEun, zavarában a hajával kezdett babrálni. – Egyszer beszélgetett velem.

- Mikor?

- Amikor nagyon kibuktam a Cicafiú miatt, akkor Jin utánam jött a rejtekhelyemre, és beszélgetett velem.

- Hm. Érdekes.

- Micsoda? Mi az érdekes? – rebegtette szempilláit HaEun.

- Az, hogy akkor engem is megvigasztalt valaki a maki miatt – jegyezte meg halkan.

- Ismerem?

- Nem tudom. Velem is a maki szobatársa beszélgetett. DongWoo.

- Öhm. Ő volt? Mármint DongWoo volt az, akit az udvaron les – de HaEun elharapta a mondatát.

- Lesmitcsináltam? – nyögte ki egyszuszra.

- Unnie? – MinRee érkezése zavarta meg a bizalmas beszélgetést, mire a két idősebb a lányra nézett.

- Igen?

- Téged keresnek – motyogta félénken.

- Ki? Most? Hajnalban? Nem tud aludni vagy mi? – értetlenkedett a legidősebb.

- Nem tudom – felvonta a vállát, majd folytatta. – Vagyis azt tudom, hogy ki van kint, de azt nem mondta, hogy mit akar. Csak annyit volt hajlandó kinyögni, hogy téged keres.

- A majom? – morogta az orra alatt SeoYeon.

- Öhm. Ő, igen.

- Pont az ő társaságára vágyom perpillanat.

SeoYeon morogva dobálta arrébb a papírjait, kimászott az ágy közepéről és a koránkelő vendégükhöz ballagott. Vett egy nagy levegőt, mielőtt még lenyomta volna a kilincset, picit összetúrta a tincseit, és csak aztán nyitott ajtót.

- Mit akarsz? – mormogta.

- Huh – egy másodpercre megilletődött az ajtó túloldalán ácsorgó –, borzalmas látvány vagy reggel.

- Hallgass! Nyögd ki, mit akarsz, aztán keresd meg az aktuális nődet, hogy lekezeljen végre! – összefonta a karjait a mellkasa előtt.

- Kész vagy a dallal, amit kértem? – az ajtófélfának dőlt bal vállával és lassan végigvezette a tekintetét SeoYeon alakján. – Annyira nem is rossz a látványod – sóhajtotta önelégülten. – Bár egy falatnyi fehérneműnek jobban örülnék, mint ennek a kinyúlt pólónak meg a rövidnadrágodnak.

- Akarsz még valamit? – SeoYeon hátrált egy lépést JongHyuntól, bal kezével az ajtóra markolt. – Ha kész van, amit kértél, átviszem! – ezzel el is indította a térelválasztót JongHyun orra felé, mire a fiú hirtelen a falapra tapasztotta a tenyerét, megállítva ezzel SeoYeont a tetteiben. – Vedd le a mancsodat az ajtómról! – mordult rá.

- Azért remélem, nem valami nyálas és semmitmondó vacakkal akarod kiszúrni a szememet, mert akkor kezdhetsz is neki egy másiknak – vigyorogta.

- Hidd el, épp olyan lesz, mint amilyen te is vagy! És most leszel szíves elvenni a kezedet az ajtóról! – rántott egyet a térelválasztón mérgében.

- Ha nem leszek elégedett a munkáddal, akkor úgyis visszadobom!

JongHyun elvette a kezét a falapról, villantott még egy bájmosolyt a lánynak, majd hátat fordított neki és visszament a saját kollégiumába. SeoYeon ritkán hívta fel magára a figyelmet dühkitöréseivel, de ezúttal már nem bírta tovább magában tartani a haragját. Lendületből vágta be az ajtót, visszarobogott a szobájába, még SeHunt is elsodorta kicsit, aki véletlenül fültanúja volt SeoYeon és JongHyun afférjának.

SeoYeon felmarkolta a kottáit és a viseltes füzetét, se szó, se beszéd rongyolt is vissza a nappaliba, majd később már az iskola főbejáratán távozott. A két fiatalabb lány hiába faggatta SeHunt a történtekről, az nem túl sokat értvén az események hátteréből próbálta elmondani nővérének és barátnőjének, mi is történt a legidősebb elrohanása előtt.

Az egész délelőttöt, de még a délutánt is végigaggódták a szobatársuk miatt. Arra sem voltak hajlandóak, hogy az aznapi – mindösszesen – két órájukra bemenjenek, nehogy éppen abban az időszakban érkezzen haza SeoYeon. Noha, Mark már elmesélte nekik SeoYeon utolsó kiborulásakor hova szokása menekülni, de nem voltak benne biztosak, hogy ezúttal is odament a lány. Valamint, még SeHunt sem tudták biztonságban tudni a kollégiumi szobájuknak falain belül. Kénytelenek voltak kihagyni az egyébként is lényegtelen órájukat, melyek inkább csak töltelékanyagnak feleltek meg.

HaEun többször is nekiindult SeoYeon keresésének, azonban MinRee minden alkalommal meggyőzte a fiatalabbat, hogy SeoYeonnak most valóban szüksége van némi egyedüllétre. Nem szerették egymást magukra hagyni a gondjaikkal, de mindketten tisztában voltak vele, hogy barátnőjük viszont alkalmanként igényli ezt a fajta megoldást. Ők pedig nem túlzottan díjazták, de elfogadták. Nehézkesen, de belementek.

Késő délutánra járt már, amikor mindkét lány lábrázást kapott idegességében és már SeHunon is kezdtek meglátszani a testvére aggodalmai. Végül lenyomódott a bejárati ajtó kilincse, majd egy hatalmas sóhajjal egybekötve át is lépte a küszöböt az elmenekült lány. MinRee és HaEun egyszerre rohant a lányhoz, majd zárta is karjaiba őt. Azonban SeoYeon nem kimondottan vágyott még mindig társaságra, a két lány legnagyobb bánatára. Ugyan megölelgette őket, ahogyan puszit is kaptak mindketten, viszont SeoYeon egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Egy ismételt mély levegővétellel indult meg a szobájába, pár perc múltán pedig a fürdőbe ballagott. Vett egy frissítő zuhanyt, átöltözött és megint a távozás mezejére kívánt lépni.

- Unnie? – ragadta karon MinRee, majd fordította is magával szembe. – Hova mész?

- Még van egy kis dolgom – motyogta az orra alatt, kimerültségtől visszhangzottak a lány szavai.

- Micsoda? – pislogta tökéletes összhangban a két fiatalabb.

- Oda kell adnom a dalt annak az önelégült majomnak – mormolta.

- Elkísérünk! – jelentette ki határozottan MinRee.

- Mi lesz addig az öcséddel?

- Meglesz. Akkor is megvolt, amikor SungRinnek segítettünk. Még egybe nem hal bele. Meg egyébként is elég nagy kölök, hogy tudjon magával mit kezdeni. Menjünk!

- Jó – sóhajtotta, majd el is hagyták mindhárman a helyiséget.

Átsiettek a szomszédos kollégiumba, SeoYeon vezetésével JongHyun lakrészéig ballagtak. A legidősebb idegessége fokozatosan növekedett léptei során, majd az ajtóhoz érve már ökölbe szorította a kezeit. HaEun kopogtatott, MinRee pedig az idősebb lány nyugtatgatta.

-Igen? - nyílt ki a térelválasztó alig fél perccel később és állt a lányok előtt JongHyun szobatársa barátságosan mosolyogva.

- A lakótársad? - nyelte le szitkozódásait SeoYeon.

- Valamit megbeszélnek a bandával. Itt vannak a szobájában. Bejöttök mind? - lépett félre az útból a fiú, hogy utat engedjen a látogatóknak.

SeoYeon biccentett egyet, aztán magához véve a kezdeményezést, elsőként lépett be a lakrészbe és sétált egészen a nappali közepéig. A két kísérő megállt mögötte, majd DongWoo is visszaérkezett. Kérdőn bambult egymásra DongWoo és SeoYeon, míg végül leesett a fiúnak, hogy szobatársáért kellene sietnie. Néhány perc leforgása után az egész csapat a nappali közepén állt, SeoYeon pedig egyenesen JongHyun kezébe nyomta az elkészült dalt.

-Tessék!

- Hm - JongHyun széthajtogatta a papírt és azonnal leellenőrizte, hogy megfelel-e az elvárásainak. - Egész jó - összehajtogatta a kottát, végignézett a lányokon, majd SeoYeonon állt meg mélybarna szempárjával. - Holnap estére csípd ki magad, mert ott leszel a színpad mellett, amikor ezt fogjuk előadni! - SeoYeonban megfagyott a vér JongHyun szavait hallva.