16. fejezet

SeokJin leengedte a karjait, de nem lépett hátrébb. A biztonság kedvéért a közelben maradt, hogy ha esetleg balul sülne el HaEun műugrókat is megszégyenítő produkciója, akkor kéznél legyen. Vagyis a karjai legyenek biztonságos támaszok a leérkezés pillanatában. HaEun megtámaszkodott a tenyereivel, fújtatott egyet, majd levetette magát a kétméternyi magasságból. SeokJin karjaiban landolt.

Orruk egymáshoz ért, HaEun ujjai a fiú zakójának vállrészébe kapaszkodtak, SeokJin pedig magabiztosan tartotta a lány testét a csípőjénél fogva. Mélyen a másik szemébe néztek. HaEun zavarodottan járatta pillantását a fiú sötétbarnán ragyogó lélektükreiben, SeokJin ellenben megértően nézett le a lányra. Nyugodtan lélegzett, de ugyanez HaEunről már nem volt elmondható. Szinte már zihált a fiú közelségétől.

Hosszú percekig, teljes némasággal töltve azokat, bámulták a másik arcvonásait. HaEun ujjainak görcsössége lassanként alább hagyott, és tenyerei már csak rásimultak SeokJin vállaira. A fiú egy pillanatra sem lazított karjai tartásán, ujjai magabiztosan illeszkedtek a lány csípőjére. HaEun az orrát egyszer-egyszer hátrébb húzta, de SeokJin hamar hajolt is közelebb a lányhoz.

- Mit csinálsz? – motyogta kissé értetlenül a kérdését HaEun a sokadik visszahajolást követően.

- Foglak. – súgta ajkaitól néhány milliméterre.

- De már elengedhetsz.

- Te kapaszkodsz még mindig belém – mosolyogta válaszát, és gyengéden rászorított HaEun derekára.

Az apró megjegyzést hallva HaEun hirtelen a kezeire nézett. Nem tudta eldönteni, hogy miért teszi azt, amit tesz, de valóban úgy cselekedett, ahogy azt SeokJin halkan megjegyezte neki. Tenyerei továbbra is a fiú vállain pihentek, és nem úgy tűnt, mintha túlzottan szabadulni akarnának onnan. Ahogyan HaEun sem akarta lefejteni csípőjéről SeokJin melegséget árasztó kezeit.

A következő percben HaEun felsóhajtott. Kissé csalódott, de ugyanakkor megkönnyebbült is volt az a lélegzetvétel, ami résnyire tárt és kiszáradt ajkai között távozott. Furcsa gondolat cikázott HaEun fejében. Újra és újra végigfutott az agyán, szinte már megszállottnak érezte magát.

- Mit szeretnél? – szólalt meg kisvártatva SeokJin, ahogy a lány kissé remegő ajkaira pillantott.

- ... – HaEun képtelen volt megszólalni, csak bámulta a fiú kíváncsi szempárját, és féloldalas görbületre álló, dús ajkait.

- Namy? – suttogta nevét.

SeokJin továbbra sem értette HaEun hallgatagságát, eddigi tapasztalatai alapján úgy hitte, hogy a lányra a némaság egyáltalán nem jellemző, és mindig megtalálja a frappáns visszavágást a vele szemben lévőnek. Bal kezét elvette a lány csípőjéről, és átkarolta keskeny derekát. Jobb kezét lassan felemelte, és óvatos mozdulattal végigsimított HaEun arcélén. A lány teste összerezzent az apró érintés következtében, a zakó anyagára markolt, és hirtelen ajkaira rántotta SeokJint.

SeokJin ugyan meglepődött a nem várt reakciótól, de nem húzódott el. Visszacsókolt. Habár félve, de viszonozta HaEun csókját, és jobb tenyerét a lány tarkójára csúsztatta, hogy lassanként bátorodjanak fel mindketten, de mielőtt még jobban átadták volna magukat a pillanat hevének, HaEun eszmélt fel hirtelen, és szakadt is el SeokJin kényeztető párnáitól.

- Te teljesen meghibbantál?! – kiáltott fel HaEun, majd blézerének ujjával törölgetni kezdte a száját.

- Sajnálom. Én csak. Én azt hittem, hogy~

- MÉGIS MIT HITTÉL?! HAH?! MIT?! – fakadt ki egyre hangosabban. – Nem elég, hogy három hónapra a nyakamba varrnak egy hisztis Dívát, még az egyetlen személy, akiben valamennyire megbíznék, ilyet művel velem!

- Mondtam, hogy sajnálom!

- Hagyjál békén a sajnálatoddal! Pont nincs rá szükségem! Azt hittem, hogy te legalább normális vagy.

De SeokJin nem várta meg, hogy HaEun befejezze a gondolatát. Egyetlen lépéssel letudta a kettejük közötti távolságot, magabiztosan megállt a lány előtt, aki kérdőn és egyben haragosan is nézett a fiúra, de a váratlan közelség belé fojtotta a szavakat. SeokJin elmosolyodott, kitárta a karjait, és egyetlen mozdulattal magához ölelte a lányt. Szorosan. Megértően. Nyugtatóan.

HaEun nagyot nyelt, ahogy megérezte teste köré fonódni a hosszú végtagokat, álla a fiú vállgödréhez simult, mellkasa SeokJin mellkasához ért. Lüktetett. Mindkettejük szívverése heves volt, bár nem éppen hasonló okok voltak a háttérben. HaEun idegessége miatt vert szaporán a szíve, SeokJinnek azonban az aggodalom miatt feszítette szét a bordáit kis híján.

Néhány percig tartó önmarcangolás után HaEun megadta magát SeokJin magabiztos szorításának. Viszonylag remegve, de feljebb emelte testéhez szorított karjait, és SeokJin derekára vezette őket. Nem karolta át olyan erősen, ahogyan SeokJin tette vele, de tenyerei újfent rásimultak az anyagra. Majd egy szívdobbanással később már az anyagot markolták finoman a lány ujjai.

SeokJin lassan ringatni kezdte HaEun testét, és hosszú mozdulatokkal végigvezette puha tenyerét a lány hátán. Pontosan a gerince mentén siklott végig a keze, ezzel még közelebb préselte magához a szorongó testet. Folytonosan megismételte a mozdulatait, egészen addig, amíg HaEun légzése nem csillapodott kicsit.

HaEun újfent fellélegzett, de ezúttal megkönnyebbült szuszogás távozott a tüdejéből. Amennyire neheztelt eleinte SeokJinre a csók miatt, úgy változtak meg az érzései, és most már örült, hogy a fiú itt van mellette. Maga sem értette, hogy miért örül neki, de jól esett HaEunnek a fiú közelsége és gyengéd simogatása.

- Szeretnéd elmondani, hogy mit mondott neked Hyung, ami ennyire kiborított? – suttogta kérdését.

- Nem borított ki, csak egyszerűen. Ajh!

- Jól van. Nyugalom – tincsein húzta végig ujjbegyeit, majd megint hátát cirógatta lágyan. – Tehát? Mit mondott, Hyung?

- Azt, hogy vegyek szoknyát. – morogta immáron SeokJin nyakába bújva.

- Aham – biccentett. – Hyungnak van egy érdekes mentalitása, amit nem könnyű megérteni és elfogadni, de biztos vagyok benne, hogy jó szándék vezérelte őt.

- Jó szándék? – HaEun felkapta a fejét SeokJin vállgödréből, és a fiúra villantotta haragosan csillogó szempárját. – Jó szándék? Mégis milyen jó szándékról hadoválsz itt esztelenül, SeokJin?! – lefejtette magáról SeokJin simogató karjait, és hátrált tőle egy lépést, majd tenyereit a csípőjére tette.

- Hé! Ne kapd már fel úgy a vizet, Nam HaEun! Segíteni jöttem neked, mert láttam, mennyire kiborultál Hyung miatt!

- Ha nekem jöttél segíteni, akkor miért őt véded, SeokJin?

- Mert a legjobb barátom! Azért védem őt! Mert tudom, hogy Hyung nem olyan rossz, mint ahogy azt te képzeled, HaEun.

- ... – a lány torkán akadtak a szavak, egyszerűen nem értette, hogy SeokJin hogyan képes a védelmére kelni annak a személynek, akit ő a háta közepére nem kívánt, és mindemellett még kedves szavakkal is illeti őt.

- Tudom, hogy elsőre hisztisnek tűnhet, mindemellett túlzottan sok női vonással van megáldva, de Hyung jó ember. Az egyik legjobb, akit ismerek. Hyungnak mindig a barátai az elsők.

- Aha, képzelem. – morogta az orra alatt. – Akkor csak velem ennyire tapló.

- Nem tudom, hogy miért viselkedik így veled, de elhiheted, hogy Hyungnak sem olyan jó ez a helyzet. Ő sem örül neki, hogy egy lány szolgálja ki.

- Ahhoz képest velem cipelteti a cuccait. A sértegetéseiről meg nem is beszélek!

- Tudom, néha kissé goromba tud lenni, de~.

- Kissé goromba? – kidülledt szemmel nézett a fiúra. – Egy igazi bunkó! Öntelt hólyag!

- Namy, kérlek – sóhajtott fel SeokJin, megunva a lány hangos szitkozódásait.

- Nem fogok bocsánatot kérni – összekulcsolta a mellkasa előtt a karjait.

- Nem is kérem ezt tőled, de azt viszont igen, hogy ne becsméreld a barátomat. Nem tudod, hogy milyen ember valójában. Miken ment keresztül, hogy itt lehessen, és miért vett magára egy ilyen maszkot, amit feléd is mutat.

- Ahhoz képest, hogy ez az egész egy maszk, igen jól szerepel.

HaEun halkan felkuncogott. SeokJin szája is apró mosolyra állt a lány szavaitól, majd mindketten egy parányit sóhajtottak. Namy felvette a sarokban heverő táskáját, és a vállára dobta. SeokJin végignézett a lány alakján, az apró mosoly szélesedett kicsit.

- Szerintem jól állna neked a szoknya - mormolta.

- Hah?

- Csak azt mondtam, hogy szerintem csinos lennél szoknyában is.

- Hogyhogy is? – pislogott pironkodva.

- Mert így is nagyon csinos vagy, de szívesen megnéznélek szoknyában is – elmosolyodott, de HaEun nem tudott mosolyogni a válaszon.

- Majd ha fagy! – morogta.

- Ne morogj, Namy – átvetette bal karját a lány vállán, és magához húzta. - Adsz egy esélyt Hyungnak, hm?

- Esélyt? Milyen esélyt? Mire?

- Hogy megmutassa az igazi énjét. Na?

- Mi van, ha nem vagyok kíváncsi arra az állítólagos igazi énjére, hm? - a kilincsre fogott.

- Félsz, hogy túlságosan megkedvelnéd Hyungot? – féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Nem hinném, hogy valaha kedvelni is fogom ezt a Dívát.

- Megígérnél nekem valamit, Namy? – mielőtt még HaEun lenyomhatta volna a kilincset, SeokJin a lány derekára szorított a kérdés végén.

- Kicsit elhamarkodott erre kérned engem, nem gondolod?

- Mivel már túl vagyunk egy rosszul elsült csókon, így kérhetek tőled egy apró szívességet.

- Ha lehet, ezt többet ne emlegesd!

- Nem fogom, ha te viszont megígérsz nekem valamit!

- Mégis mit kellene nekem megígérnem, és miért tennék ilyet?

- Azért tennél ilyet, mert jó vagy, és a lelked mélyén tudod, hogy Hyung is az. Amit pedig tenned kellene, az nagyon egyszerű.

- Ugye köze van a dolognak ehhez a nyávogós macskához? – elmosolyodott.

- Ha a nyávogós macska alatt Hyungot érted, akkor igen, köze van hozzá.

- Ajh! – morcosan felsóhajtott, majd egy gondolattal később folytatta. – Mit kell csinálnom?

- Hagyd, hogy Hyung megmutassa az igazi énjét. Azt, ami az álarc mögött van.

- Azért annyira nem volt jó az a csók, hogy ekkora szívességet kérj tőlem.

- Ha gondolod, akkor megismételhetjük, hogy jobb legyen, és akkor törlesztettem a szívességért cserébe.

- Felejtsd el! – vágta rá sietve, miközben látványosan megforgatta a szemeit. – De azt hiszem, mivel elég jó fej vagy, meg aránylag kedvesen is viselkedsz velem így ismeretlenül is, azt hiszem, hogy megpróbálkozom a dologgal.

- Komolyan? – SeokJin szeme felragyogott HaEun válaszától. – Tényleg adsz neki egy esélyt?

- Nem tudom, hogy meddig fogom bírni a bunkó és tenyérbe mászó viselkedését, de mindenkinek jár egy esély. Viszont, ha megint megsért, elásta magát nálam egy életre!

- Ha még egyszer megbánt, én magam fogok elbeszélgetni vele, és észhez térítem őt!

- Megegyeztünk – bólintott.

HaEun határozott mozdulattal lenyomta az eddig szorongatott vaspántot, SeokJin pedig egy gyengéd cirógatással egybekötve elvette a lány derekáról a kezét. Még egyszer egymásra néztek, majd a lány kitárta a rozoga térelválasztót, és elsőként lépett ki a kissé dohos helyiségből, aztán SeokJin is kisurrant a lány mögött. Miután visszazárta az ajtót, újfent SeokJinre nézett, aki mosolyogva és nadrágzsebbe dugott kezekkel ácsorgott előtte.

HaEun épp szóra nyitotta volna a száját, amikor egy dühödten közelítő KiBumba ütközött mosolygós és eddig nyugodt pillantása. A lány összekulcsolta karjait a mellkasa előtt, egyszer újdonsült barátjára nézett, egyszer pedig a közeledő padtársára.

- Megtudhatnám, hogy hol voltál, és mi a jó büdös francot csináltok ti ketten? – emelkedett meg KiBum hangja, ahogy megállt tőlük egyetlen lépésnyi távolságra, mire a másik kettő összenézett.