9. fejezet

SeoYeon és JongHyun egyszerre hajolt meg Woo igazgató előtt, elfogadva a kiszabott büntetésüket. Az iskolaigazgató elégedetten biccentett egyet, majd a távozásra kérte diákjait. SeoYeon siető léptekkel indult el az ajtóhoz, hogy mielőbb szabadulhasson a szűkös helyiségből, de JongHyun szinte árnyékként követte a lányt.

Az irodából kilépve a fiú megragadta SeoYeon csuklóját, és rászorított. SeoYeon haragosan nézte JongHyun megkönnyebbült vonásait. Hol a fiú arcát figyelte, hol a csuklóját markoló ujjakra pillantott. Pár percig némán álltak egymás előtt, majd a lány vett egy mély levegőt, és megköszörülte a torkát.

- Nem unod még, hogy állandóan fogdosol? – megpróbálta kihúzni a kezét az egyelőre gyengéd szorításból, de JongHyun hajthatatlan volt.

- Addig nem engedlek el, amíg nem válaszolsz nekem.

- Nincs semmi, amire válaszolnom kéne! Eressz el!

- Miért csináltad? Miért vállaltad, mikor tudtad, hogy az én ötletem volt? – közelebb lépett a lányhoz, testeik között alig volt távolság, szinte már egymáshoz simultak a mellkasaik.

- Mondtam már neked, hogy nem kell mindent tudnod! Vedd le rólam a kezed!

- Megmondtam, hogy addig nem engedlek el, amíg nem válaszolsz! – JongHyun leküzdötte a semminek látszó távolságot, mélyen SeoYeon szemébe nézett. – Miért tetted? – suttogta arcától néhány centire.

- Vedd. Le. Rólam. A kezed. Most! – taglalta, a szorító kézfejre fogott, és megszorította JongHyun ujjait.

- Rajta! Törd csak el! – még közelebb hajolt a lány arcához, az orruk összeért.

- Nem tudnál egyszerűen békén hagyni végre?! – SeoYeon hátrébb húzta a fejét, és erősebben megszorította JongHyun ujjait, majd a következő pillanatban lefejtette a csuklójáról a kezét, kiszabadult a határozott tartásból.

A lány sarkon fordult, aztán visszaindult a kollégiumi szobájába, de JongHyun újfent elkapta. Ezúttal a felkarjára szorított rá, majd azzal a mozdulattal szembe is fordította magával. SeoYeon tekintete még jobban szikrákat szórt a fiú felé, kezdte megelégelni JongHyun makacsságát.

- Én unom. Te még mindig nem untad meg? – morogta.

- Megmondtam! Eltörheted az ujjaimat, az sem érdekel! Miért csináltad?

- Most már úgysem lényeges! Kénytelenek leszünk továbbra is elviselni egymást a szemeszter végéig.

- Miért csináltad? Válaszolj. Kérlek.

- Na?! Csak nem ismered ezt a szót? – SeoYeon szavai gúnyosan csengtek.

- SeoYeon, megtennéd, hogy válaszolsz erre az egy kérdésemre? Szépen kérlek!

SeoYeon nagyot nyelt JongHyun szavai hallatán. Barátságosak és kedvesek voltak. A lány rémülten járatta a tekintetét JongHyun lélektükreiben, fogalma se volt róla, hogy miért változott meg a hangneme diáktársának. Ahogyan arra se talált magyarázatot, hogy a fiút miért érdekelte ennyire a tette.

- Ha válaszolok, akkor elengedsz és békén hagysz végre? Nem fogsz fogdosni tovább?

- Válaszolj! Aztán eldöntöm, hogy el akarlak-e engedni.

- Elengedsz utána? Nyugtom lesz tőled?

- Válaszolj! Miért tetted?

- Huh. – mélyet lélegzett. – Így láttam helyesnek. Elengedhetsz.

- Nem nagyon hiszem, hogy ez az igazi oka. Szóval? Miért csináltad?

- Válaszoltam! Eressz!

- Csakhogy ez minden, csak nem válasz!

- Noona? – SeoYeon testvére jelent meg néhány méterre tőlük. – Minden rendben?

- Igen – felelt JongHyun szemébe nézve, majd öccse felé fordult. – Mit szeretnél, Junior?

JongHyun elengedte SeoYeon felkarját, és ő is a fiatalabb testvérre fordította a figyelmét. JinYoung kérdőn járatta pillantását nővére és annak diáktársa között. Szeretett volna megszólalni, de nem tudta, mégis hogyan tegye. Összeráncolta a homlokát, majd az orrnyergét is megdörzsölte kisebb tanácstalanságában és mérgében.

- Még nem végeztünk! – súgta SeoYeon fülébe, aztán köszönés nélkül távozott az igazgatói iroda elől.

- Noona? Mi volt ez az egész? Mi lett veled? Utoljára akkor voltál az igazgatónál, amikor beiratkoztál! Mi van most?

- Inkább most megyek – sóhajtotta.

- Elkísérlek – átkarolta nővére derekát, és magához húzta egy kis időre.

- Kösz’, hogy jöttél – mosolyogta a nyakába bújva, végül elhúzódtak a másiktól.

- Elmondod, hogy mi ez az egész, Noona? – érdeklődött halkan, amikor elengedte nővére derekát.

- Hm. Csak egy fogadás.

- Amiről mindenki beszél?

- Aham. Az.

- Miért fogadtatok?

- Mert elegem lett a nagyképűségéből.

- Akkor miért nem pofoztad fel?

- Miért hallom a kérdésedben Jackson szavait? – mosolyogva tette fel.

- Nem tudom. Mert talán ő is ezt kérdezte tőled?

SeoYeon halkan felkuncogott. Átfonta finoman JinYoung derekát, és lassan visszaballagtak a lány szobájához. JinYoung egészen az ajtóig kísérte nővérét. Még egyszer szorosan átölelték egymást, majd az öccs visszaindult a saját kollégiumába, SeoYeon pedig visszavonult a biztonságos falak közé. Az előtérben felmarkolta a bőröndjeit, majd egyenesen a szobájába sétált. Ismét fordult a kulcs a zárban, újfent kizárta a másik két lányt.

Bármennyire is kopogtattak, SeoYeon nem nyitott ajtót egyiküknek sem. A végén már erőből verték a falapot, és úgy dörömböltek, ahogy csak tudtak. De SeoYeon nem állt kötélnek. Nem nyitott ajtót lakótársainak, hiába püfölték azt, és kiabálták a lány nevét. Csendesen kipakolt a bőröndjeiből, majd átöltözött, és az ágyára kuporodott. A fejhallgatójával és a kottáival.

A két lány hosszú percek után hagyta abba csak a dörömbölést, majd ők is inkább eltették magukat arra a napra. Már amennyi még volt belőle. MinRee is a fejére tette a fejhallgatóját, majd a mandarin nyelvkönyvét csúsztatta az ölébe, és inkább a tanulásba vetette magát. Addig is elterelte a gondolatait idősebb barátnőjéről. Bár nem túlzottan sikerült a leckére koncentrálnia, mert minduntalan eszébe jutott SeoYeon és az értelmetlennek tűnő cselekedete.

HaEun is begubózott a szobájába, felült az ágy közepére, és egy halom papírt terített szét az ágyneműn. Megmarkolta kedvenc gitárját, lefogott néhány akkordot, és gondolataiba merülve pengetni kezdett. Újabb és újabb akkordok jöttek az ujjaira, mélázása közben pedig egy dalszöveg is lassanként megformálódott a fejében. Egy pillanatra félretette a hangszert, de csak annyi időre, hogy gyorsan lekörmölje a szavakat a papírra. Kicsit még kuszának tűntek a mondatok, ahogy egymás mellett sorakoztak a szavak, de valahogy formát öntött egy őszinte dallam. Ezúttal is gitárszólóra írva.

SeoYeon kicserélte a lemezt a hordozójában, és most tradicionális hangszerekre kezdett valamilyen kottát megalkotni. Újra és újra elvarázsolta őt a Gayageum lágy dallama, aztán pedig a Haegeum hozta meg a kellő ihletet. A gondolataiba merülve született meg két teljesen különböző dal. Egy szimfonikus hangszerekre, egy pedig tradicionális hangszerekre. De SeoYeonnak nem volt elég. Még valamit alkotni akart.

Az ölébe vette a laptopját, és megnyitotta az Akadémia honlapját, ahol minden banda minden fellépését nyomon lehetett követni. Még a régebbieket is. SeoYeon lassanként mazsolázni kezdett a korábbi bandák zenéi között, még akadt olyan felvétel is, ahol Woo igazgató maga is egy banda oszlopos tagja volt. SeoYeon hallgatott még néhány számot Woo igazgatótól, aztán tovább szemezgetett a produkciók között. Végül eljutott nem éppen szívlelt bandájához. Bár hallotta már őket élőben játszani, most mégis kíváncsi volt több dalra is, ami a nevükhöz fűződik. Elmerült a melódiában, és az ujjai önálló életre keltek. Fel sem emelve a fejét alkotott és alkotott. Soha eddig még nem szállta meg őt ennyire az ihlet, mint a mostani alkalommal.

* * *

A két nap, amit Woo igazgató jelölt ki a fogadás teljesítésére, elreppent a diákok feje felett. Mindenki izgatottan várta az eseményt, melyen az összes diák és tanár részt kívánt venni. Az udvaron gyűltek össze a rajongók és az utálkozók egyaránt, ahogyan a pedagógusok is.

A bandának természetesen megvolt a színpadnak kialakított emelvénye, a lányok pedig kaptak egy külön asztalt, ahol gyűjthették a szavazatokat. A tiszta játék érdekében Woo igazgató két tanárt választott melléjük, akik felügyelték az esemény menetét. DongHae tanár úrra és HyukJae tanár úrra esett a választása a tanári karból, akik természetesen készséggel vállalták is a fontos szerepet. Ugyan a lányoknak meg se fordult a fejében a csalás gondolata, de őket is megnyugtatta kedvenc oktatóik jelenléte.

Még mindig bíztak a sikerükben, ahogyan a banda is hitt a saját győzelmében. Míg KiBum, TaeMin és JongHyun egyenesen az emelvényre vonult, addig a másik két tag a lányok asztalához ballagott. MinHo állt meg előttük elsőként.

- Ti nem szavazhattok, ez ugye nem gond? – kérdezte a legidősebb.

- Nem is szavazni szeretnénk. Arra már úgyse lenne szükség.

- Akkor? Mit szeretnétek? – pillázott MinRee.

- Jobb lenne, ha visszavonulót fújnátok – közölte kérését a menedzser.

- Most még van időtök meggondolni magatokat, Cicus – pillantott JinKi SeoYeonra.

- Nehogy elbízzátok magatokat – reagált felhőtlen mosollyal.

- Ti se essetek ebbe a hibába! – vágott vissza a banda billentyűse, majd még búcsúzóul csücsörített egyet a legidősebbnek, és a színpadhoz ballagott.

- Akkor három hónap szolgaság – jegyezte meg MinHo, biccentett egyet, és ő is követte JinKi példáját.

- Ha kiherélem éjjel a macskát, ugye nem gond? – morogta az orra alatt HaEun, miután a két fiú távozott az asztaluktól.

- Melyiket is pontosan, Namy?

- Azt a vinnyogóst, amelyik a mikrofont markolja, és közben engem bámul önelégülten vigyorogva.

- Ne heréld ki, hanem kezd el írni a listád, hogy mit akarsz majd a macskával megcsináltatni – mosolyogta szavait MinRee, majd a dobosra pillantott. – Nekem már egész sok tennivaló összegyűlt.

- Én is nekilátok, szerintem – SeoYeon megkönnyebbülten hátradőlt a székén, és összefonta a karjait a mellkasa előtt.

- Van is valami, amit meg akarsz csináltatni a makival? – fordult HaEun az idősebbhez.

- Aham. Elkobozom a telefonját arra a három hónapra.

- Azzal megölöd szerencsétlent! – csattant fel nevetve MinRee, mire a másik két lány is felröhögött.

- Nem akarom megölni, de szerintem ez az egy dolog felér minden mással. Az lesz csak igazán büntetés neki, és bánni fogja ezt az egész baromságot!

- Lássuk, összegyűlik-e az a százharminc szavazat! – mindhárman kényelembe helyezték magukat, és várták, hogy kezdetét vegye végre a fogadás, és pontot tegyenek az állandó vita végére.

A banda a húrok, billentyűk és a dobok közé csapott. Már az első szám felénél sorakoztak az iskolatársak, és írták alá a papírt, ami a három lány előtt hevert. Ahogy az várható volt, elsődlegesen a lányok tolongtak, hogy gyöngybetűiket felvéssék a lapra. A harmadik számhoz érve már csak fiúk voltak soron. Ők is gyűltek apránként.

DongHae tanár úr összeszámolta a neveket, aztán HyukJae tanár úr is átfutott a névlistán, majd visszatették az asztalra a papírt. A negyedik számhoz érve már százhúsz név állt a listán. A két fiatalabb már kezdett megrémülni, de SeoYeon még tartotta magát. Nem akarta a saját aggodalmával is az őrületbe kergetni a lányokat. Higgadtnak szerette volna mutatni magát. Az ötödik dalnál már csak egyetlen szavazat hiányzott a százharminchoz. Mindhárom lány a tenyerei közé temette az arcát. A kétség eluralkodott rajtuk. Felkerült még egy név a papírra. SeoYeon nem tudta tovább titkolni az idegességét. Görgette a tollat, harapdálta a száját. Végül Woo igazgató lépett az íróasztalhoz.