5. fejezet

MinRee és HaEun alig bírta követni SeoYeon dúvad lépéseit, melyek a kollégiumi szobájuk felé vezették őt. Berontott a parányi helyiségbe, levágta a táskáját a földre, miközben egyre több és több szitokszó hagyta el a száját, majd durrogva elsétált a hálójába. Alig két perccel később már trappolt is vissza a kicsiny nappaliba. Megszabadulva az iskolai egyenruhától, egy kényelmes pólóban és még kényelmesebb nadrágban. Felmarkolta a táskáját a földről, kidobált belőle néhány feleslegesnek ítélt kacatot – jegyzetfüzetet és a tolltartóját elsősorban –, aztán a vállára dobta, és egy „Este jövök!” mondattal már távozott is a kollégiumi szobájukból.

A két fiatalabb lány csak tátott szájjal nézett az idősebb után, majd egymásra néztek, és tanácstalanul bámultak bele a másik arcába.

- Tuti, hogy tetszik neki JongHyun – szólalt meg kisvártatva HaEun.

- Ja, az tuti – biccentett MinRee.

- Az gáz.

- Eléggé.

- Mit csináljunk vele?

- Passz. Neked tetszik?

- Nem rossz.

- Nem JongHyun.

- Hanem? – pislogott kistányérméretű szemekkel.

- KiBum.

- Egy kicsit sem – felelt némi habozás után.

- Egyáltalán? – dülledt MinRee szempárja.

- Annyira nő, hogy már süt róla, hogy a másik csapatban játszik.

- Az baj? – vigyorgott. – Ismerünk onnan egy-két srácot, és mégis jóban vagyunk velük.

- De ők mások! Ez egy díva! Egy macskaszemű díva, aki ott sérteget, ahol csak tud.

- Tehát bejön neked.

- Neked bejön ez a TaeMin gyerek vagy ki?

- Ne válts témát!

- Bejön vagy sem? – csípőre tett kézzel, széles vigyorral az ajkain fürkészte barátnője arcát.

- Be. Bejöhetne az ajtón is – sóhajtotta.

- Ejj! Máris?!

- Nem tudom. Nem akarom, de akkor is van ebben az idiótában valami, ami nem hagy nyugtot nekem, hogy menne végig egy csomag legón!

- Akkor most mégsem lesz macskánk? – felnevetett.

- Macska? Milyen macskáról zagyválsz? Hogy’ jönnek ide a macskák?

- Arról volt szó, hogy vénségünkre összeköltözünk, és lesz egy rahedli macskánk!

- Jaaa! Hm. Hát. Ha Unnie kiszáll a dologból, és összejön ezzel a tulokkal, akkor~

- Akkor megfogja vele a sárkány farkát – fejezte be MinRee helyett a mondatot.

- Neeeméppeztakartammondanide.

- Hah? Mi van? Mi jár a fejedben?

- SeoYeon okosabb annál, minthogy ezzel a gyerekkel kezdjen. Inkább akkor tényleg a macskákat választja.

- Aham. Csak kár, hogy túlságosan tetszik neki ez a srác.

- Azt mondod? – MinRee kérdőn pislogott a fiatalabbra.

- Te nem vetted észre, hogy izzott köztük a levegő a könyvtárban?

- Meglehetősen hevesek voltak, ez tény. Kár lenne tagadni.

- Hevesek? – HaEun nevetve felsóhajtott. – Yeonnie bőre rendesen lángolt, amikor elkaptam a csuklóját.

- Amikor JongHyun benyögte neki ezt az éjszakás dumát? – HaEun biccentett. – Akkor tényleg gáz van.

* * *

SeoYeon még mindig dühösen pakolta egymás után a lábait, hiába próbálkozott a friss levegő hosszanti belélegzésével, képtelen volt lecsillapodni. A zene sem tudta elterelni a gondolatait, ahogyan az elhaladó emberek sem voltak képesek kizökkenteni mérgéből.

A munkahelyére még épp időben esett be, de azonnal szóvá is tették a minimális időbeni csúszást. Nem volt elég a mai nap a számára, még a főnöke is előszedte aznap, és kellő letolásban részesítette, mert egyszer nem korábban érkezett. A mocskos edények suvickolása pedig csak hab volt a méregtortán. A szokottnál is koszosabb edények sorakoztak fel a pulton, és a mennyiségük is több volt a kelleténél. SeoYeon vett egy mély levegőt, magára kapta a kötényét, feltűzte hosszú haját, majd belebújt a kesztyűjébe, és nekiesett eltüntetni a délelőtti és kora délutáni mocskot, hogy helyére újak érkezzenek a késő délutáni és esti hajtás során.

Meg sem állt a konyhában; még arra sem volt ideje, hogy kifújja magát, vagy egyáltalán elköszönjön a pincérek váltótársaitól. Fel sem emelve a fejét sikálta a vasedényeket, és súrolta a tányérokat kifulladásig. De legalább a munka elterelte a gondolatait az Akadémiáról... és a diákokról. Kiváltképp egy diákról. A fejében azonnal szöget ütött egy lágy dallam, észrevétlenül dúdolni kezdte magában, és reménykedett, hogy legalább addig megmarad a fejében, amíg kap két perc szünetet. Akkor pedig ki tud menni a mosdóba, ahol a WC-papírra fel tudja firkálni a dallam egy részét a szemceruzájával.

Soha nem dobta még le magáról úgy a kötényt és a kesztyűt, mint a mostani szünet alkalmával. Szinte ki sem mondta a konyhafőnök a „Szünet” szót, SeoYeon már a mosdóban kuporgott, és igyekezett lekörmölni a fejében zakatoló dallamot. Elégedetten felszusszantott. Nem felejtette el, és még le is tudta írni. A mosdóból átsietett az öltözőjébe, és a táskájába rejtette az újabb alkotását, aztán robogott is vissza a helyére, hogy megint vakarhassa a mocskot. Újra belebújt a kötényébe, és a kesztyűjébe is visszatuszkolta az ujjait. Megragadta a legnagyobb lábast, ami mellette volt.

- SeoYeon!

- Igen? – fordult a konyhafőnök felé.

- JunMin lebetegedett. Te ugrasz be a helyére! – parancsolta.

- De én még nem végeztem, és nem is vagyok~

- Vedd fel a pótegyenruhát, és gyere kifelé! A mosogatást majd megcsinálod utána! – ezzel távozott a helyiségből.

- Pff. Mert nem neked kell túlóráznod a redvás edények között, amikor bezár ez a kotvány hely! – durrogta maga elé.

SeoYeon ledobta a kesztyűt a pultra, aztán a kötényét felakasztotta a falra, és ismét az öltöző felé vette az irányt. Alig három mozdulattal magára kapta a nevezett egyenruhát, a blúz egy kicsit szűk volt mellben, a nadrág viszont hosszabb szárban. Nem éppen rá méretezték ezt a ruhát, de nem volt másik. Ritkán volt az előtérben a pincérek között, így feleslegesnek tartotta bent tartani a saját egyenruháját. Most mégis kellett volna. Felsóhajtott.

Kivett a hajából két csatot, majd ügyes mozdulatokkal feltűzte a nadrág szárát. Picit igazított még a tincsein, mégse legyen olyan, mintha a szél fútta volna szét, majd elsimított két ráncot a blúzán is, és az előtérbe lépdelt. Magára kapott egy tiszta kötényt, megkötötte a derekánál, majd felkapta az első mellette lévő tálcát, és a vendégekhez sétált.

Sorban rendezte az asztalokat, majd kivitte az újabb rendeléseket, néhány italt is elkészített, hogy besegítsen a pultban ülő két kollégájának. Felmarkolta az újabb rendeléseket, és meg sem állt egy pillanatra sem. Perdült és fordult a helyiségben, a másik két felszolgáló szinte alig bírta tartani vele a lépést, olyannyira pörgött a lány.

Amikor egy picit csökkent a vendégsereg, akkor a konyhafőnök újabb utasítására, megint a konyhában serénykedett. Átöltözve, feltűzött hajjal, kesztyűben, és kissé kimerülve. Az étterem lassan kiürült, elfogytak a vendégek, és a kollégái is elszállingózni látszottak. Már csak SeoYeon maradt egyedül a konyha hátsó részében, és végignézett a romokon, ami még eltakarításra várt. Általa. Nagyot sóhajtott, majd nekiesett a feladatnak.

* * *

MinRee miután végzett a könyvtárban, gyorsan beugrott még a közeli kisboltba, hogy vegyen némi élelmet hármójuk számára, hazasietett vele, aztán futott is tovább HaEun munkahelyére. Összeszedte a legfiatalabb lányt – ugyan csak néhány hónap volt közöttük, SeoYeon pedig egy évvel idősebb volt náluk –, aztán nehéz szívvel sikerült elköszönniük aznapra a kis kedvencektől, és tovább indultak. SeoYeon munkahelyére.

Tudták, hogy legidősebb barátnőjüket még javában ellepi a munka – és az étterem is kicsit messze van a zárástól –, így a tömegközlekedés helyett a sétát választották. Másfél óra kellemes séta a városból kifelé. Szerettek gyalogolni, és átbeszélni a napjukat, majd mosolyogva SeoYeon nyakába vetni magukat, amikor a harmadik lány hullafáradtan zuhan bele a karjaikba.

A másfél óra még kevesebbnek hatott, mint eddig bármikor. Az étterem még nyitva volt, SeoYeon pedig alig látszott ki a koszos edények közül. Kissé csalódott sóhaj szakadt fel mindkettejükből. Átkarolták egymás derekát, majd a szemközti parkba caplattak át. Bár igencsak késő volt már a parki sétához, de amíg ketten voltak, nem aggódtak. Egyébként is bármikor meg tudták védeni magukat. A szüleik erről gondoskodtak még gyermekkorukban. Ez volt az ösztöndíj mellett a másik közös dolog bennük. Míg MinRee a Kick-boxban volt jártas, addig HaEun a Taekwondot művelte mesterien, SeoYeon pedig a Hapkidoban jeleskedett. Nem aggódtak egy percig sem, hogy bármikor is támadás áldozatai lehetnek.

Leültek a park egyik padjára, majd a csillagos égre meredtek. MinRee előkapta a mobilját, gyorsan írt egy üzenetet a barátnőjüknek, miszerint itt várják majd őt, ha végzett, majd visszacsúsztatta a telefont a zsebébe, és követte HaEun tekintetét az esti égre.

SeoYeon kissé elgyötörten mosta fel a konyhát, majd még nehézkesebben csoszogott el az öltözőbe. Megszabadult a ruháitól, vett egy majdnem frissítő zuhanyt, amitől úgy, ahogy észhez tért, magára húzta a farmerját és a pólóját, felkapta a táskáját, majd a hátsó ajtón át távozott a munkahelyéről. Újult erővel indult meg a parkba, utolsó lépteit már inkább futássá alakította, hogy mielőbb barátnőihez érjen.

A két lány felpattant a padról, és kitárták a karjaikat, SeoYeon pedig egyenesen a lányok nyakába vetette magát. Majdnem eldőltek a legidősebb érkezésétől, de ügyesen megtartották az egyensúlyukat, és szorosan átölelték a másik derekát. Picit még egymásba karoltak, majd elengedték a másik testét, és visszaindultak a kollégiumukba. Gyalog.

A kollégiumtól nem messze volt az a bizonyos klub, ami előtt minden alkalommal elhaladtak, és ahol az a bizonyos banda lépett fel, akiknek a tagjai közül hármat a lányok készítettek fel. Természetesen, ahogy minden harmadik este – úgy most is – hemzsegett a klub a diáktársaktól, és szinte tolongtak a bejáratban. SeoYeon lecövekelt alig három méterre a bejárattól.

- Ano? Mi van, Yeonnie? – nézett rá MinRee. – Miért is álltunk meg?

- Hm. Hülye ötlet tudom.

- Neked csak olyanjaid vannak! – nevetett HaEun. – Mi jutott eszedbe, drága Unnie?

- Hm. De ne üssetek meg!

- Mondjad már, mert akkor foglak megütni, ha sokáig magadban tartod! Rajta!

- Menjünk be – motyogta a bejáratot fürkészve.

- He? Ide? – pislogott MinRee. – Minek? Mi van itt, amire olyan nagyon kíváncsi vagy?

- Tényleg hülye ötlet! – szorított a karjára. – De én támogatom!

- Csak én nem értem? Minek akartok bejönni?

SeoYeon és HaEun MinRee-re nézett, aki kidülledt szemekkel pislogott rájuk. Értetlenül állt a lányok előtt, fogalma sem volt, hogy mit forgatnak a fejeikben. De egy hangos sikolyvihar mindhármukat észhez térítette. Jobban mondva MinRee jött rá, hogy mire is gondolt SeoYeon. Miért is akar annyira bemenni a kollégiumi klubba. Felsóhajtott, majd elfordította tekintetét barátnőiről, és ő is a bejáratot kezdte kémlelni. Sikoltásokkal körbeövezve érkezett meg az öt ellenszenves fiú, meglehetősen szokatlan külsővel. Vagyis csak a lányok nem voltak hozzászokva ehhez a külsőhöz. Nos, az egyenruha túl hétköznapi és néha túl sokat takar...