4. fejezet

Míg MinRee egy vaskos japán nyelvkönyvet lapozgatott, addig HaEun egy jó dalszöveg alapjait vesézgető útmutatót próbált készíteni a padtársának, SeoYeon pedig a tradicionális hangszereket szedte össze, és készített belőlük egy listát, melyben részletesen elemezte, melyik hangszernek melyik szimfonikus hangszer felel meg a leginkább.

Amíg a lányok az újabb és újabb könyveket bújták, hogy segítsenek ellenszenves társaiknak, addig a három fiú elégedetten pöffeszkedett a székén, ügyet sem vetve a szemben ülő lányokra. Elsőként SeoYeon elégelte meg JongHyun beképzelt viselkedését, amit igyekezett a végsőkig elfojtani, de a hatvannegyedik percben és az ötödik „Sokáig firkálgatsz még?” kérdés után végleg betelt a lánynál a pohár. Kikapta JongHyun kezéből a telefonját, majd azzal a lendülettel ki is kapcsolta.

- Hé! Mégis mi a francot képzelsz magadról?

- Na, most, hogy már végre tudsz figyelni, így megtanulhatod a jegyzetet – átcsúsztatta a papírjait. – A jövőben szükséged lehet rá.

- Még mit nem?! Azonnal add vissza a mobilomat!

- Ha végeztünk, megkapod! – ezzel eltette a táskájába a zavaró szerkezetet, de JongHyun megragadta a vállpántot, és maga elé rántotta.

- Nincs az a helyzet, hogy nekem egy csaj mondja meg, mit csináljak! – az asztalra borította SeoYeon táskájának a tartalmát.

- TE NORMÁLIS VAGY?!?! – felkapta a batyuját, és visszahúzta magához. – Azt hiszed, hogy én örülök annak, hogy a vizsga előtt a nyakamba sóztak egy önelégült majmot?!

A másik két páros lány tagja haragos szemmel nézett JongHyunra, a fiúk velük ellentétben vigyorogva figyelték a jelenetet, mely már vetekedett egy friss házastársi perpatvarral. Jó úton haladtak, hogy az őrületbe kergessék a lányokat, de kiváltképp JongHyun állt ehhez a legközelebb.

- Majom volnék? – kérdezte teljes higgadtsággal és széles vigyorral az arcán – Akkor ők lehetnek a kedvenceid.

- Hah? - SeoYeon megállt a pakolásban.

- Ha ennyit foglalkozol velem, annak ellenére, hogy majomnak tartasz, akkor csak a kedvenceid kell, legyenek.

- Meglágyult az agyad, vagy mi?

- Yeonnie – MinRee finoman megszorította a lány bal csuklóját.

- Yeonnie? Én is becézhetlek így? – kicsit beharapta alsó ajkát, és kényelmesen hátra dőlt a székében.

- NEM! Csak a barátaim hívnak így, te pedig rohadtul nem vagy az! – JongHyun lassan felemelkedett a székből, és SeoYeon arcához hajolt, alig néhány milliméter választotta el az orrukat a másikétól.

- Pedig fogod még kérni, hogy becézgesselek – vigyorogta a fiú elégedetten.

- Akkor foglak ilyenre kérni, amikor önként vetem magam a karjaidba! – morogta rezzenéstelen arccal.

- Hm. Ezek szerint már este becézgetni foglak – suttogta.

- Na, nekem ebből elegem van! – felmarkolta a táskáját. – Segítsen neked az, akinek három anyja van! – a vállára dobta a szütyőjét, felkapta a jegyzeteit, és az ajtóhoz indult.

- Yeonnie! Várj! – HaEun pattant fel elsőként a székből, és barátnője után sietett. – Várj egy kicsit! – megragadta a karját, és visszarántotta.

- Minek? Én egy ilyen tuskóval nem vagyok hajlandó tovább együtt dolgozni! – jelentette ki határozottan. – Beképzelt majom, de a hibáiról meg nem akar tudomást venni! Akkor mihez kezdjek vele?

- Mutasd meg neki, hogy te igenis profi vagy! Nem véletlen vagy az egyik legjobb zeneszerző a suliban!

- Aish – felsóhajtott. – De ez egy pöcs – morogta az orra alatt.

- Az, de egész helyes pöcs – vigyorodott el HaEun is. – Gyere, légy kemény csajszi! Amilyen úgyis vagy!

SeoYeon válaszul bólintott egyet HaEun mondatára, majd vett egy hatalmas levegőt, és lenyelte minden hányingerét, amit a közös munka váltott ki belőle. Visszasétált az asztalhoz, ledobta a táskáját a szék mellé, majd helyet foglalt JongHyunnal szemben. Egymásra néztek. SeoYeon fortyogott a dühtől, JongHyun továbbra is gondtalanul vigyorgott a lányra.

HaEun is visszaült a helyére, magához vette a jegyzeteit, átellenőrizte, majd átnyújtotta azokat KiBumnak. A fiú a papírlapra pillantott, majd HaEunre emelte a tekintetét. Felhúzta bal szemöldökét, kisebb undor ült ki az arcára.

- Ezt a macskakaparást nem tudom elolvasni. Írd át! – egy laza mozdulattal visszalökte a papírokat.

- Majd ha fagy! Tanulj meg olvasni! – visszalökte ugyanazzal a mozdulattal a lapokat.

- Tch. Írd át, mert olvashatatlan az egész! A kutyám szebben ír, mint te.

- Máris sajnálom azt a szerencsétlen ebet. Tudok egy jó állatkereskedést, hozd be, és garantálom, hogy jobb gazdát találunk nálad.

KiBumban egy pillanatra megfagyott a vér, szúrós szemmel nézett HaEunre, majd visszahúzta magához a papírokat, és újfent végigvezette rajta a tekintetét. A tekintete lassanként megváltozott, kitágult pupillával nézte a sorokat, már nem is volt annyira olvashatatlan, mint amilyennek elsőre gondolta.

- Tán mégis el tudod olvasni az állítólagos macskakaparásomat? – összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt.

- Ha megerőltetem magam. Egyébként meg megfájdult a fejem, annyit kellett foglalkozom az írásfejtéssel. Leszel szíves a jövőben szebben írni? – visszaadta a jegyzeteket.

- Majd meglátom, hogy mennyire érdemled meg egyáltalán! – visszacsúsztatta a lapokat. – Ezt meg tedd el, mert még jól fog jönni!

- Majd átíratom valakivel ezt a szörnyűséget.

- Nem nagyon tud érdekelni, hogy mit csinálsz vele. Nem én nem tudok használható dalszöveget összehozni annak ellenére, hogy ezzel akarok foglalkozni a jövőben.

- Mi van?

- Ha sikeres akarsz lenni – megtámaszkodott a tenyereivel az asztallapon –, akkor nem csak elénekelned kell tudni a szöveget, hanem át is kell élned. Az pedig csak úgy fog menni, ha te magad írod őket. Értve?

MinRee még mindig bőszen jegyzetelte a japán nyelv alapjait, majd magához vett egy másik nehézkes olvasmányt, mely már a japán zenéről és hangszerekről szólt túlnyomó részt. Összerendezte a lapokat, majd átnyújtotta azokat TaeMinnek.

- Ez mégis milyen nyelven van? – pislogott nagyokat, majd ledobta maga elé a kupacot.

- Japán. Tanuld meg!

- Mi hasznom belőle? – pislogott továbbra is, majd laza mozdulattal hosszú tincseibe túrt.

- Tanuld meg! Aztán beszélünk a hasznosságról!

- Ki se tudom ejteni a szavakat. Legalább abban segíthetnél. Egy kis nyelvgyakorlat?

- Hehe – MinRee gúnyos mosolyra húzta a száját. – A gyengébbek kedvéért leírtam fonetikusan is a szavakat. Gyakorolhatsz magadban.

- Mégis hova írtad le fonetikusan?

- Pislogd csak végig az egészet, és rájössz!

- Az undokon kívül van bármilyen másik hangnem, amiben tudsz kommunikálni?

- Az önelégült vigyorodon kívül van bármilyen másik fej, amit tudsz vágni?

A három lány egymásra nézett, egyszerre szakadt fel belőlük egy nehézkes sóhaj, majd magukhoz húzták a könyveiket, és összepakolták a holmiaikat. SeoYeon az órájára pillantott, elégedetten vette tudomásul, hogy indulnia kell a munkahelyére, és ezzel megszabadulhat aznapra a koloncától. Felkelt a székből, felmarkolta a könyveket, majd a táskáját is felvette a földről. Gondtalan mosollyal az arcán nézett végig a három fiún, akik láthatóan értetlenül pilláztak a jegyzetekre, semmit fel sem fogva a rajta álló sorokból. A másik két lány is követte SeoYeont, és felkapták a cuccaikat.

Épp fájdalmas búcsút kívántak venni, amikor nyílt a könyvtárszoba ajtaja, és abban a pillanatban lefagyott a megkönnyebbült mosoly az ajkaikról.

- Ezt most nem mondjátok komolyan? – motyogta haragosan SeoYeon.

- Pedig úgy tűnik... – reagált MinRee

- Ugye nem az akar lenni, amire gondolok? – jegyezte meg halkan HaEun.

- Attól függ, hogy mire gondolsz – felelt SeoYeon.

- Arra gondolok, hogy gondolom, tudod, hogy mire gondolok, így ugyanarra gondolunk mindketten, így már te is arra gondolsz, amire én gondolok. Gondolom?

- Lemaradtam. Mi van? – járatta a fejét a két lány között MinRee.

- Elkések a melóból, de ha még ezt a két díszpintyet is megkapjuk, esküszöm, eret vágok a karjaimon!

- Arról szólt volna Woo igazgató. Talán – motyogta picit rémülten MinRee.

Két alak közeledett az asztalhoz, ami mellett a lányok még mindig földbe gyökerezett lábakkal álltak, a fiúk pedig a másodperc tört része alatt álltak fel a székekről, és vigyorogva nézték közeledő társaikat. A lányok egyre jobban úgy érezték, hogy szűkül a tér körülöttük, és összenyomják őket a falak. Szabadon lévő kezeikkel összekulcsolták az ujjaikat, majd finoman rászorítottak kézfejeikre.

- Naaa! Így ki lehet bírni! – vigyorogta szavait a magasabbik.

- Még a végén átkérem magam én is abba a csoportba! – nevetett fel a másik.

- Azt próbáld meg – morogta alig hallhatóan SeoYeon, mire mindkét lány rászorított az ujjaira.

- Nem akkora élvezet, mint amilyennek látszik, Hyung – felelt TaeMin.

- Három csajjal összezárva nem akkora élvezet? Mi az élvezet, ha nem ez? – reagált újfent a magasabbik.

Megálltak az asztal előtt, és széles görbülettel nézték a lányokat, majd a társaikra vezették a tekinteteiket, és elégedetten bólintottak feléjük.

- Egyik csinibb, mint a másik.

- Vigyázz, JinKi, mert harapnak – szólalt meg gúnyosan JongHyun.

- Csak meg kell szelídíteni őket, és kezes bárányok lesznek – ezzel a mozdulattal átkarolta HaEun nyakát a JinKi nevezetű tag, és magához rántotta. – Egész helyes vagy. Mi a neved, Kölyök?

- Na, húzz a francba! – ellökte magától. – Te engem csak ne karolgass, mert a végén összekarmolom az arcodat, aztán senki nem fog rád ismerni!

- Ejha! Tényleg harapósak! – nevetett fel az ötödik tag. – Te is ilyen vadmacska vagy, Cicus? – SeoYeon nyakára vezette a karját, és most ő húzta magához.

- Vigyázz, MinHo, mert ő a legvadabb. Még nem törtem be – SeoYeonra kacsintott.

- Vedd le rólam a kezed, vagy eltöröm a csuklódat! – SeoYeon MinHo csuklójára fogott, majd egy laza mozdulattal fordított egyet rajta, halkan megroppantak a csontjai. – Te meg ne beszélj úgy rólam, mintha egy haszonállat lennék! – JongHyunra nézett, miközben tovább szorította MinHo csuklóját.

- Ez most már kezd fájni! Elengednél?

- Ha még egyszer hozzám érsz, akkor el is töröm! – elengedte a csuklóját, feljebb rántotta a vállán a táskát, majd a barátnőire nézett.

A lányok bólintottak egyet SeoYeonra, sóhajtottak még egy nagyot, majd követték őt, és hátra sem pillantva kisétáltak a könyvtárszobából.

- Akartok róla beszélni? – összekulcsolta a mellkasa előtt a karjait MinHo.

- Nem – felelt KiBum – Van mára valami?

- Csak a klubban. Készüljetek össze! – MinHo végignézett a fiúkon, bólintott egyet, majd nyomában a négyfős bandával elhagyta a helyiséget, hogy azok felkészülhessenek az esti fellépésükre.